Több mint 100 millió ember visel Apple Watch-ot

Jelenleg több mint 100 millió ember visel Apple Watch-ot a világon, az Apple 2020 decemberében lépte túl ezt a fontos mérföldkövet. Hogyan sikerülhetett neki?
apple watch szíj

Neil Cybart, az Above Avalon megbízható elemzője által megosztott jelentés szerint jelenleg több mint 100 millió ember visel Apple Watch-ot a világon.

Az elemzés kimutatja, hogy az Apple 2020 decemberében túllépte ezt a fontos mérföldkövet az Apple Watch Series 6, az Apple Watch SE és az Apple Fitness+ bevezetését követően. Az Apple Watch első bejelentése 2014 szeptemberében történt, de csak 2015 áprilisában került a boltokba, ami azt jelenti, hogy az Apple okosórája mindössze közel hat éve elérhető a piacon – ennyi idő kellett ahhoz mindössze, hogy a termék elérje a 100 millió felhasználót.

A jelentésből kiderül, hogy az Apple Watch követőbázisa minden évben érezhetően növekszik. Épp 2020-ban történt meg az, hogy az Apple 30 millió új embernek adta el az Apple Watch-ot, ami meghaladja a 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben csatlakozott az Apple Watch felhasználók számát. Az elemzés rámutat arra is, hogy az iPhone felhasználók körülbelül 10%-a már rendelkezik Apple Watch-csal.

2020 végéig az iPhone felhasználók körülbelül 10%-a viselt Apple Watch-ot. Ez magas százalék, tekintve az iPhone használók különböző technológiai igényeit és igényeit. Mivel az Egyesült Államok évek óta az Apple Watch fellegvára, az országban a globális adatokhoz képest lényegesen magasabb tendenciát mutat az Apple Watch arány is. 2020 végén az Egyesült Államokban az iPhone felhasználók körülbelül 35%-a viselt Apple Watch-ot!

Apple Watch 2021

Bár a százalékok csekélynek tűnhetnek, ezek mind figyelemre méltó számok, tekintettel a jövő bővítési lehetőségeire, valamint arra, hogy a világon több mint egymilliárd aktív iPhone van. A kutatásból az is kiderül, hogy az Apple Watch jelenleg az Apple negyedik legtöbbet eladott terméke az iPhone, iPad és Mac mögött – és a Watch várhatóan 2022-re megelőzi a Mac-et.

Az Apple Watch bevezetésének egyik oka volt az, hogy az emberek egyre inkább keresik a viselhető cikkeket, mivel ezek a termékek „személyesebbé teszik a technológiát”.

Az elemzés azt is kiemeli, hogy az Apple Watch az újdonság varázsa miatt lett népszerű a fogyasztók körében, hiszen olyan új, egyedi funkciókat is kínált, mint a tevékenység- és az életjelek figyelése, nem beszélve az Apple ökoszisztémájáról, amely lehetővé teszi a felhasználók számára az Apple Watch integrálását más Apple termékekkel és szolgáltatásokkal.

Az embereket vonzza az Apple Watch azon képessége, hogy el lehet végezni rajta számos olyan feladatot, amelyet eddig csak a komolyabb eszközökön, például az iPhone-on és az iPad-en tudtak megtenni, valamint a teljesen új funkciókra is használhatják. Figyelembe véve a formatervezését, a hordható eszköz potenciális piacát semmi korlátozza abban, hogy akkora legyen, mint a mobileszközöké, így a jövőben további bővülésre lehet számítani.

A jövőre nézve Neil Cybart arra számít, hogy az Apple Watch eladásai még inkább növekedni fognak, mivel az Apple folyamatosan új funkciókon dolgozik, mint például a képesség az iPhone feloldására az Apple Watch segítségével, amelyet az iOS 14.5 béta verzióval hoztak be az új funkciók sorába.

Meglátjuk, hogy mit hoz a jövő. Egy biztos, hogy az Apple Watch belopta a magát a felhasználói szívébe, és hosszútávon biztosította pozícióját ezen a folyamatosan bővülő piacon.

Picture of Krizsán Csaba (Viljar)
Krizsán Csaba (Viljar)

Kövesd írásainkat a Viljar blogon, hogy értesülj a legfrissebb hírekről és újdonságokról.

Viljar Limited Edition
Apple Watch szíj

Különleges valódi bőr óraszíj Series 10-1 SE Ultra modellekhez. A feltűnő, mégsem harsány színekkel könnyen a társaság középpontjába kerülhetsz. Szerezd meg, amíg a készlet tart!