Az új Apple Watch 7 megjelenése 2021. szeptember 14-én lesz. Mi az, amivel többet tud majd? Mennyibe fog kerülni és mikor jelenik meg? Összeszedtük, amit eddig tudni lehet róla.
Mit tudunk biztosan a legújabb sorozatról?
Az eddig sem volt kérdés, hogy lesz új Apple Watch modell és az is biztos, hogy Series 7-nek fogják hívni. Biztosat még nem lehet tudni, de az előzetes várakozásoknak az almás cég háza táján is mindig igyekeznek megfelelni.
Az Apple Watch 7 lesz az Apple következő csúcskategóriás okosórája, de – sikereken felbuzdulva – ez mellett az Apple Watch SE2 megjelenése is elképzelhető. A céget 2020-ban előre repítő Apple Watch 6 folytatásaként, de remélhetőleg néhány új funkcióval jelenik majd meg a 7-es sorozat.
FRISSÍTÉS (09.07.):
Megvan a dátum! Az Apple Watch Series 7 bemutató eseménye a “California streaming” nevet viseli majd, és 2021. szeptember 14-én lesz megtartva (ismét kizárólag virtuálisan). Itthoni idő szerint este 7 órától figyelhetjük az Apple Parkból közvetített showt.
Az új Apple Watch 7 kinézete és mérete is változik: a szögletesebb forma a nagyobb változatban 45mm, a kisebb 41mm lesz. Jó hír, hogy a szíjak továbbra is kompatibilisek maradnak. Az óra a legújabb watchOS 8 operációs rendszert kapja.
Úgy néz ki, hogy a szeptemberi bemutatót követően csak ősz végére kerülhet a boltokba a 7-es sorozat, mivel a vírus helyzet miatti korlátozások és az összetett felépítés okán szeptember közepén kezdik csak meg a gyártását.
FRISSÍTÉS (09.15.):
Nézd vissza a bemutatót: https://www.apple.com/apple-events/september-2021/
Olvasd el legújabb cikkünket: https://viljar.hu/apple-watch-7-bemutato/
Új fejlesztések az Apple háza táján
Hallani lehetett például arról a tervről, hogy az Apple az óra akkumulátorát használhatja majd a haptikus visszajelzésekhez, ami a helykihasználás miatt nagyobb akkumulátort, és ezzel jelentősen hosszabb üzemidőt jelenthet az Apple Watch 7 számára.
Egy hír szerint az Apple Watch 7 lehetővé teszi majd a vércukorszint mérést a bőrön keresztül, ami igazán jelentős funkció lehet az új modellben.
Az Apple Watch 7-nek vagy valamelyik jövőbeli sorozatnak továbbfejlesztett kommunikációs rendszere lehet, amelyen az antennákat az óra több részén elosztva találjuk majd, beleértve a házat és a kijelzőt is.
Az Apple Watch 7 megjelenés dátuma
Mikor vehetjük meg a legújabb Apple óránkat? Az egyetlen, valódi megjelenési dátumról szóló információk Ming-Chi Kuo-tól származnak (az elemző nagy tapasztalattal rendelkezik az Apple belső információinak szivárogtatásában), aki azt javasolta, hogy az új Apple Watch modellt 2021 második felében érdemes volna megjelentetni.
Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen az Apple már évek óta új Apple Watchokat dob piacra szeptemberben. A 2020-ban bekövetkezett körülmények ellenére ez továbbra is igaz maradt, így várhatóan 2021 szeptemberében láthatjuk majd az Apple Watch 7-et, valószínűleg a hónap közepe táján. Ezt követően kerülhetnek majd az üzletekben a legújabb modellek.
Az Apple Watch 7 ára
Hogy mennyibe fog kerülni, arról még nincsenek hírek. De az Apple eddig elég konzervatív volt az árképzés kapcsán. Az Apple Watch Series 6 belépő szintű verziójának árazása 399 dollárnál kezdődött, és – bár az utóbbi néhány modellben eltérés is mutatkozott – mind hasonló árszintet ütöttek meg. Így azt várjuk, hogy az Apple Watch 7 is körülbelül ennyibe fog kerülni, és ezzel együtt a korábbi modell kivezetésre kerül majd. Az SE2 (ha lesz), akkor az SE verziót váltja a termékpalettán, szintén hasonló árazásban.
Az egyes verziók között azonban továbbra is jelentős árkülönbségek lehetnek, gondolunk itt az acélházas, az LTE támogatású, valamint a limitált szériájú (Product Red és Product Blue) Apple Watchokra.
Apple Watch 7 hírek és pletykák
Az Apple Watch 7-ről még nem sok minden látott napvilágot, de azért már megemlítettek egy-két dolgot. Először maga Tim Cook szólt róla az Outside podcast-jában, hogy „rengeteg újítás van még hátra”, és „a korai szakaszban vagyunk… gondoljon csak az autójában lévő érzékelők mennyiségére.” Bár ezek eléggé homályos utalások, de az érzékelők megemlítése azt sugallja, hogy a jövőbeni Apple Watch-okon továbbra is az egészségre és azzal kapcsolatos fejlesztésekre összpontosítanak majd.
Ez összhangban áll Ming-Chi Kuo állításával, aki azt jósolta, hogy “az új Apple Watch 2021-es legfőbb újításai az innovatív egészségügyi menedzsment funkciókból és a fejlett forma kialakításának előnyeiből származnak majd”.
Ilyen egészségügyi jellemző lehet a vércukorszint mérésére szolgáló glükométer. Egy jelentés szerint az Apple Watch 7 lehet a 2021-es okosórák egyike, amely megkapja ezt a funkciót. Ez különösen a cukorbetegek számára lenne hasznos újítás, akiknek folyamatosan figyelniük kell vércukorszintjüket, de más betegségben szenvedők is hasznosnak találhatják.
Napvilágot látott olyan szabadalom is, amely bemutatja annak lehetőségét, hogy a Touch ID ujjlenyomat-leolvasót építsenek be a jövőbeni Apple Watch-ba. Valójában több szabadalom is szólt erről. Egyik a gombba épített Touch ID szkennert írja le, míg egy másik szabadalom egy olyan, kijelző alatt álló kameráról szól, amely láthatatlan, ha nem használják.
Egy másik szabadalom felvázolja, hogy az Apple hogyan használhatja az okosóra akkumulátorát haptikus motorként, vibráló visszajelzést adva a képernyő megérintésekor. Ez azt jelentené, hogy a hagyományos haptikus motor eltávolítható volna, így maga az akkumulátor is nagyobb lehet. Talán így kaphatnánk még egy kis akkumulátor időt, ami egy fájó pontja sok Apple Watch használónak.
Végezetül, de nem utolsó sorban különféle pletykák hangzottak el, miszerint az Apple gondolkodik rajta, hogy az eszközeiben az OLED képernyőről mikro-LED-re váltson. Egyes jelentések épp az Apple Watchot említik lehetséges jelöltként. A mikro-LED képes lenne mind a képminőség javítására, mind az akkumulátor-fogyasztás csökkentésére is. A DigiTimes jelentése szerint azonban erre a változtatásra még éveket kell várnunk.
Amit mi szeretnénk az új modellekben
Talán kicsit szubjektív a lista, de reméljük az Apple jobban figyelembe veszi majd a felhasználók igényeit és több kockázatot vállal a fejlesztések során. Kiemeltünk most néhány olyan funkciót, újítást, amelyet látni szeretnénk.
Hosszabb üzemidő: Léteznek bizonyítékok arra, hogy az Apple kutatja, hogyan növelhető az akkumulátorok kapacitása és élettartama, de szabadalmat nyújtott be egy szíjba épített akkumulátorról is, ami anélkül növelheti az üzemidőt, hogy meg kellene növelni az óra méretét. Már szinte megszoktuk a jelenlegi modellek 18-24 órás üzemidejét, de örülnénk egy olyan Apple Watchnak, amely hosszabb ideig kitart a töltések között.
Vérnyomásmérés: Több indok is alátámasztja, hogy a vérnyomásmérés akár jövőre megjelenhet az Apple Watch-ban. Először is megfelelő jelölt az Apple egészségügyi szolgáltatásainak eddig látott folyamatos bővítésére. Másrészt a Samsung Galaxy Watch 3 rendelkezik érzékelővel a vérnyomás méréséhez, így már létezik egy minta, amelyet az Apple követhet.
MicroLED kijelző: Az Apple Watch 7 készen áll arra, hogy az OLED kijelzőről a mikroLED képernyőre váltson, lehetővé téve ezzel egy keskenyebb és energiatakarékosabb Apple Watch kialakítást. A MicroLED kijelzők jobb fényerőt kínálnak, és nem szenvednek a hagyományos OLED panelek fényesség romlási problémáitól. 2018-ban a Bloomberg beszámolt arról, hogy az Apple egy titkos bázison dolgozik Kaliforniában a MicroLED kijelzők kutatásán. A csere nem valósult meg az Apple Watch 6 esetében, de talán a 2021-es Apple Watch megkapja ezt az új, modernebb kijelzőt.
Valami új híred van ezeken felül? Írd meg nekünk!