Bemutatták az Apple Watch 7 okosórát

apple watch szíj

2021. szeptember 14-én mutatták be az Apple Watch 7 új okosórát a kaliforniai főhadiszállásról élőben közvetített virtuális show keretében. A várakozásokkal ellentétben a kinézetében nem sokat változott a Series 7. Nagyobb kijelző, jobb aksi, porvédelem, új színek. Lássuk a részleteket!

Nagyobb kijelző

Elődjéhez képest 20%-kal nagyobb kijelzőt kapott, mindezt úgy, hogy az óra mérete csak 1mm-rel lett nagyobb. A kijelző közelebb került a szélekhez, 40%-kal keskenyebb lett a keret, így a nagyobb felületen jobban használhatók a különféle applikációk, könnyebben olvashatóak rajta a szövegek és ráfér a teljes billentyűzet.

A programokat is átalakították, megújult például a Stopperóra és a Számológép, hogy a nagyobb kijelzőt tökéletesebben kihasználják. Új számlapok is érkeztek az órával, a Contour és az új Modular Duo, amik kizárólag a Watch 7-en lesznek elérhetők. A klasszikus World Time a Series 4-től használható. Ezzel együtt jobb akkumulátor is található benne, de erről kicsit később.

nagyobb kijelző

A mindig bekapcsolt Retina kijelző világosabb is lett. Így a pontos időt, vagy a számlapon megjelenő információkat a csukló felemelése vagy az óra megérintése nélkül is látható, mert a kijelzője sosem kapcsol ki teljesen. Zárt térben 70%-kal fényesebb lett, amikor leengedve tartja az ember a kezét.

Az érintésérzékelőt az OLED panelre integrálták, így az alkatrészek egyesítésével a kijelző vastagsága és a perem mérete is csökkent.

A dizájn maradt

Sokaknak csalódás, többen pedig örülnek neki, hogy a megszokott lekerekített forma megmaradt, és nem lett szögletesebb az óra, mint azt a korábbi pletykák és az iPhone 12 dizájnja sugallta. A széleken lekerekített kijelzőn a fénytörés finom átmenet hatását kelti, ezzel szinte egybeolvasztva a tokot a kijelzővel. Az új óra 41mm és 45mm méretekben érkezik, de a szíjak továbbra is kompatibilisek maradnak a korábbi óráknál használtakkal.

Védelem és vízállóság

Az eddigi legerősebb, 50%-kal vastagabb óraüveget rakták az órába, ami már igazán ráfért az eléggé sérülékeny Watchra. Az óraüveg a legmagasabb pontján több mint 2-szer olyan vastag, mint a 6-os sorozat üvege, valamint az óra üvegét sík alapra tervezték át, amitől masszívabb és jobban ellenáll a repedésnek. Ennek köszönhetően – ígéretük szerint – erősebb és tartósabb is.

Az Apple Watch 7 az első Apple óra, ami IP6X tanúsítvánnyal rendelkező porvédelemmel lett ellátva.

IP6X porvédelem

Természetesen továbbra is lehet úszni benne, WR50-es vízállósági besorolást kapott, ISO 22810:2010 szabvány szerint 50 méterig vízálló. Ez azt jelenti, hogy nem kell levenni, ha például medencében vagy a tengerben úszol, de nem alkalmas búvárkodásra, vízisíelésre vagy egyéb olyan tevékenységre, amelynek során nagy sebességgel áramló víz éri őket, vagy mélyebbre merül vele az ember.

Új színek: igen, piros alu is

Az óra öt vadiúj színű, 100%-ban újrahasznosítható alumínium változatú tokkal kapható. Zöld, kék, piros (red), csillagfény és éjfekete színek közül választhatunk. Továbbra is elérhető lesz rozsdamentes acél tokozással is az óra, ezüst, grafitszürke és arany színekben.

új színek

Egészség a középpontban

Az egészség funkciók továbbra is a középpontban maradtak. A véroxigén szint mérését külön érzékelővel és a hozzá tartozó alkalmazással lehet elvégezni, amely a fittség egyik kulcsfontosságú mutatója. Az Apple Watch 7 az EKG-vel és a pulzusméréssel, valamint alváskövetéssel és a Tudatosság appal kínál nagyobb rálátást az egészségünk állapotára, így könnyebb lesz megőrizni is azt.

Gyorsabb töltés

Az Apple Watch Series 7 töltési rendszerét teljesen átalakították, az üzemidő azonban továbbra is 18 óra maradt, vagyis lényegében minden nap kell tölteni. A megújult töltési architektúra és az USB‑C kapcsolat segítségével kb. 45 perc alatt nulláról 80%-ra tölthető az óra. Ez akár 33%-kal gyorsabb töltést eredményez a Series 6-hoz képest. Érdekesség, hogy a gyorsabb töltés nem minden régióban lesz elérhető.

Azokra is gondoltak, akik este az alvásukat szeretnék monitorozni. Már 8 percnyi töltéssel 8 óra alváskövetéshez elegendő idő áll a rendelkezésre.

Apple Watch 7 ára

Az új modell megjelenésével lekerül a kínálatból a 6-os sorozat, de továbbra is megmarad az Apple Watch 3 és SE változat. Ezek $199 és 279$-nál kezdődnek. Az Apple Watch 7 kisebb, 41mm-es alu modellje $399-tól indul majd, a 45mm-es várhatóan $429 körül kezdődik, és a mobilképes cellularra +$100-t számolhatunk. A színes változatokért esetleg még +$40-t fizethetünk. Az acél tokozáshoz pedig várhatóan több mint 300eFt-ot is össze kell gyűjtenünk novemberre.

apple watch 7 ára

Az új óra a kiírás szerint „ősszel érkezik”, amit a vészjósló „még idén érkezik” alcím pontosít az Apple oldalán. Egyszóval – a pletykák szerint beszállítási nehézségek miatt – a boltokba október végére, vagy kis csúszással november elejére kerülhet a Series 7. Előrendelést persze szívesen felvesznek.

Picture of Krizsán Csaba (Viljar)
Krizsán Csaba (Viljar)

Kövesd írásainkat a Viljar blogon, hogy értesülj a legfrissebb hírekről és újdonságokról.

Viljar Limited Edition
Apple Watch szíj

Különleges valódi bőr óraszíj Series 10-1 SE Ultra modellekhez. A feltűnő, mégsem harsány színekkel könnyen a társaság középpontjába kerülhetsz. Szerezd meg, amíg a készlet tart!