Bár az Apple inkább lekövette a trendet, amikor az első okosóráját piacra dobta, azóta viszont évről évre nagyobb érdeklődés övezi az aktuálisan legújabb modellt. Vannak persze fanyalgók, akiknek nem elég jó a Watch, az eladási számok azonban a cupertinói céget igazolják. Tavaly a Series 4 komoly újításokat hozott, de vajon mit tud az Apple Watch 5? Részletes Apple Watch 5 tesztünkből kiderül – ahogyan az is, hogy kinek ajánljuk ezt az órát.
Miben más az Apple Watch 5?
Röviden? Nagyon kevés dologban.
Akár csak a korábban debütált iPod Touch esetében, aki forradalmi újítást várt, annak sajnos le kell törnünk a szarvát. Ugyan megoszlanak az Apple Watch 5 vélemények, az Apple legújabb okosórája nem váltja meg a világot. Ha viszont ismered a cupertinói cég már-már periodikusnak mondható termékfejlesztési szokásait, sejtheted, hogy az 5-ös széria inkább egy ráncfelvarrása a 4-esnek, semmint egy teljes értékű, új generációs okosóra.
Szignifikáns különbség ugyanis a 4-es és az 5-ös sorszámú órák között pusztán az, hogy az idei széria már folyamatosan aktív (számlapos) kijelzővel rendelkezik. Ami ezenkívül említésre méltó, az az új Apple Watch 32 GB-os tárhelye, szemben a 4-es 16 GB-os kapacitásával, valamint a watchOS 6 névre keresztelt operációs rendszer újításaival. Összehasonlítást tehát inkább a Series 3 és Series 5 között érdemes végeznünk.
Ettől függetlenül azonban a készülék nem rossz – sőt, ki merjük jelenteni, hogy az egyik legjobb a piacon. A kérdés tehát nem az, hogy érdemes-e a Watch 5-öt választanod, ha okosóra-vásárláson gondolkodsz, hanem az, hogy megéri-e lecserélned a korábbi Watchodat az újra.
De lássuk, mit is tud az Apple legújabb okosórája.
Ez az óra a szívügyed
Mi már nagyon vártuk, hogy kipróbálhassuk az Apple Watch 5-öt, és kár lenne tagadni, hogy ez – a folyton aktív kijelző mellett – a kisebb fejlesztésen átesett EKG app miatt van így.
Ha ugyanis valamiért feltétlenül ajánljuk a Watchot, az éppen az egyedülálló elektrokardiogram (EKG) alkalmazás, amely a Series 4 óta segíti a felhasználók életét – esetenként szó szerint.
Az EKG alkalmazás ugyanis képes rögzíteni a szívverést és a szívritmust az óra szívelektródiának segítségével, majd képes megvizsgálni, hogy fennáll-e pitvarfibrilláció (a szívritmuszavar egy típusa).
Ami pedig külön örömhír, hogy ez a funkció Magyarországon is elérhető – szemben például az LTE-támogatással, de erről majd később.
Üdvözlendő újítás továbbá az egészségügyi funkciókkal kapcsolatban, a hangterhelés-figyelő (amely jelez, ha túl magas a zajszint körülöttünk), valamint a menstruációs perióduskövető.
Ami megragad: a külcsín. Mindent az Apple Watch Series 5 designjáról és kialakításáról
Ahogyan a cikk elején is említettük, kevés érdemi változás figyelhető meg a Series 4 és a Series 5 között. Ez nemcsak a hardver és az elérhető funkciók tekintetében igaz, hanem az óra kialakítását vizsgálva is szembetűnő.
Méreteit tekintve például semmit sem változott az új Apple Watch az elődjéhez képest:
- 40 és 44 mm-es tok,
- 759 és 977 mm²-es kijelzőterület.
Az Apple tervezői természetesen nem hagytak minket újdonságok nélkül, a szokásos sport és rozsdamentes acél (fekete, arany és polírozott) változatok mellett választhatunk a kerámia tok és titán bevonatú Watchok között is. Igaz, ezeket a hazai kínálatban nem fogjuk megtalálni, hiszen a rozsdamentes acél, a titán és a kerámia tok is kizárólag az LTE-támogatással ellátott órák sajátjai.
A folyamatosan aktív kijelzővel mindig képben leszel
Sokan újdonságként fogadták az Apple Watch Series 5 folyamatosan aktív Retina kijelzőjét, pedig a megoldás nem egyedülálló a piacon. Ugyanezzel a funkcióval rendelkezik az itthon egyre többek által ismert Amazfit BIP, a hazánkban kevés visszhangot kapó Mobvoi Ticwatch E., vagy épp a Fitbit Versa 2.
A legtöbben attól féltek, hogy a folyamatosan aktív kijelző túlzott mértékben zabálja az akkumulátort – és ez nem is alaptalan. Az Apple azonban minden számlapot a Series 5 kijelzőjére optimalizált, emellett a kéz leengedésére teljes fényerőről csökkentett fényerőre, valamint sötét módra vált a készülék. A kezünk ismételt felemelésekor pedig újra a magasabb fényerejű, világos verziót láthatjuk. (A fejlesztők elmondása szerint ahhoz, hogy a technológia kifogástalanul működjön, elengedhetetlen volt a fényérzékelő chip, valamint a power management chip továbbfejlesztése.)
Nekünk nagyon bejött a folyamatosan aktív számlap a Watch 5 kijelzőjén, különösen úgy, hogy ez a lehetőség az előző modellekhez képest nem járt üzemidő-visszaeséssel. Akik pedig inkább a hosszabb rendelkezésre állásra szavaznak, nyugodtan kikapcsolhatják a funkciót, ezzel nyerve akár 3-4 órát is.
Apple Watch Series 5, a hűséges és pontos útitárs
Legyünk őszinték egymással, ma már vajmi kevés hasznát vesszük az iránytűnek. Sokan nem is tudják, hogy a telefonjukon is üzemel egy egész pontos kompasz – ahogyan azt sem, hogy pontosan hogy is kell használni egy ilyen kütyüt. Azok számára azonban, akik időnként szeretik megtapasztalni a természet érintését, bizonyára üdítő frissítés lesz az Apple Watch 5 navigációs rendszere.
A Series 5 beépített iránytűje és barometrikus magasságmérője igazán pontos képet ad arról, pontosan hol is tartózkodunk, milyen magasságban vagyunk, illetve milyen égtáj felé nézünk.
Ezeket az adatokat ráadásul a számlapon is elhelyezhetjük, így garantálva a gyors elérést.
Az üzemidő még mindig problémás
Amíg a Huawei – és számos más gyártó – okosórái napokig, sőt hetekig bírják a strapát, az Apple Watch Series 5 üzemideje mindössze 18-20 óra. A fanyalgók most felkaphatják a fejüket, hogy ugyanennyit bírtak a cupertinói cég korábbi órái is, de figyelembe kell vennünk, hogy azok nem rendelkeztek folyamatosan aktív kijelzővel.
Az persze megint más kérdés, hogy a Fitbit Versa 2, amely szintén rendelkezik ezzel a funkcióval, akár 3 napig is bírja egyetlen töltéssel.
A hardcore Apple-ösök szerint ez elég, vannak azonban, akiket zavar, hogy minden este tölteni kell a Watchot. Bevalljuk, nekünk is szimpatikusabb, ha az órát nem kell minden nap végén levennünk, hogy biztosan ne merüljön le éjszaka – amikor éppen az alvásfunkciókat mérjük –, de a rengeteg hiánypótló funkció mellett ezt megbocsátható bűnnek érezzük.
Úgy hiányzik az LTE-támogatás, mint egy falat kenyér
Bár erről nem az Apple fejlesztői, sokkal inkább a hazai mobilszolgáltatók tehetnek, hatalmas érvágás, hogy itthon továbbra is csak a sportváltozatot és Apple Watch Nike modelleket vásárolhatjuk meg az Apple Store üzletben.
Csak a tisztánlátás kedvéért, ezekről a funkciókról maradunk le az LTE hiánya miatt:
- rozsdamentes acél, titán és kerámia tokos Apple Watch Series 5,
- telefonhívások és SMS-üzenetek küldése és fogadása az okosórán, így akár az újabb iPhone telefonodat is otthon hagyhatod,
- az Apple Music támogatása.
Megtehetjük, hogy LTE-támogatott készüléket vásárolunk külföldön, de ezzel néhány kockázatot is vállalunk az egyértelmű előnyökkel. Bukjuk például a hazai garanciális ügyintézést, illetve az itthoni mobilszolgáltatóknál sem tudjuk aktiválni az órát – holott a készülék alapvetően független.
Valljunk színt, milyen designban gondolkodhatunk?
Hazánkban tehát kizárólag alumíniumtokkal vásárolhatunk Apple Watchot, asztroszürke, arany és ezüst kiadásban. Ezekhez választhatunk sportszíjat, sportpántot, valamint bőr és rozsdamentes acél szíjat, több színben is. (A bőr és acél pántok ára már komolyabb, mint például a sportszíjaké.)
Mivel az okosórádat valószínűleg egész nap hordani fogod, és különböző alkalmak során is használni akarod a funkcióit – legyen szó baráti vacsoráról vagy üzleti tárgyalásról –, érdemes lehet több pántot is beszerezned, ezeket azonban a hivatalos üzletből igen borsos megvásárolni. Erre kínálnak lehetőséget a Viljar bőr- és fém óraszíjai, melyek nemcsak elegánsak, de roppant kényelmesek is. Ha pedig nem vagy elégedett velük, 30 napon belül visszaküldheted, mi pedig 100%-ban kárpótolunk téged.
Kiknek ajánljuk az Apple Watch 5-öt – és kiknek nem?
Az Apple Watch Series 5-ről megoszlanak a vélemények. Néhányan keveslik az órán eszközölt funkciókat, néhányan az árat sokallják, és akadnak, akik már a megjelenés napján megrohamozták az üzleteket, hogy megszerezhessék a saját okosórájukat.
Ahogyan a cikk elején is említettük, azok számára nem tartjuk indokoltnak a váltást, akik jelenleg Series 4-et használnak. Mindenki másnak azonban nagy előrelépés lesz az Apple ötödik szériás okosórája.
A legtöbb újdonságot a watchOS 6 funkciói jelentik, emiatt azonban felesleges beszerezni az ötös szériát, hiszen a korábbi modellek is frissíthetők erre az operációs rendszerre. Ha viszont Series 4-esnél régebbi modellt használsz, épp itt az ideje, hogy beszerezd az Apple Watch Series 5-öt. Vagy netán érdemes megvárni a 6-os sorozatot?
Ha tetszett a tesztünk, ne légy rest megosztani barátaiddal, ismerőseiddel, hogy ők is könnyebben dönthessenek, ha éppen vásárláson gondolkodnak.