Apple Watch 8 megjelenés – minden, amit eddig tudnunk

apple watch szíj

Az új Apple Watch 8 megjelenés még várat magára, de már hallhattunk néhány részletet az Apple következő generációs hordható eszközéről. Ebben a cikkben összefoglalunk mindent, amit eddig tudunk az Apple Watch 8-ról a megjelent hírek és pletykák alapján. Ne felejtsük el, hogy még a fejlesztés korai szakaszában járunk, így ezek az információk még megerősítésre várnak. Várhatóan 2022. szepterben 13-án mutatjákbe az új típust, a boltokba kerülést szeptember 23-ra tippelik.

Jöhet a szögletes dizájn? Nem valószínű

Jelenleg igen keveset lehet tudni az Apple Watch új sorozatáról, de a kinézete a Series 7-hez lehet majd hasonló, mivel az Apple most növelte a kijelző méretét a 7-es modelleknél, és az Apple általában néhány évig ragaszkodik a kijelző méretéhez.

Ross Young, kijelző-elemző javaslatára az Apple Watch 8 az eddigi kettő helyett háromféle méretben érkezhet, mivel az Apple egy új méretet adhat az eddig választható 41 és 45 mm-es változatokhoz. Kérés, hogy ez esetben a szíj adapter méretek hogyan változnánk.

Az Apple Watch 7 megjelenése előtt több helyről is olyan információk érkeztek, miszerint az Apple laposabb élekkel jelenhet meg, ami az iPhone 13 és az iPad Pro dizájnjához igazodott volna, azonban végül erre nem került sor. Tekintettel arra, hogy az új dizájnról szóló pletykákat több helyről is megerősítették, így talán megvalósulhat, de a Series 7 helyett a Series 8 esetében.

Érdemes megjegyezni, hogy egyes állítások szerint a Series 8 az iPad Airhez hasonló, világoszöld árnyalatban is érkezhet.

Strapabíró változatban is

A Bloomberg szerint az Apple a Watch széria egy olyan tagján dolgozik, aminek a háza sokkal strapabíróbb, és a sportolókat, hegymászókat és az olyan felhasználókat célozza meg, akik az órát sokkal extrémebb körülmények között viselik, mint a hétköznapi felhasználók. Ugyanolyan funkcionalitással fog rendelkezni, mint az óra alapverziója, csak továbbfejlesztett ütésállósággal és komolyabb védelemmel fog rendelkezni. A cég 2022-ben tervezi piacra dobni az „ütős” Apple Watch-ot.

Apple Watch új dizájn

Új egészségügyi funkciók

A Wall Street Journal és egyéb források szerint az Apple több új egészségügyi funkciót tervez a jövőbeni Apple Watch modelljeihez. Ezek között megtalálható a vérnyomás-mérés, termékenységi hőmérséklet-mérés és az alvásfunkciók vizsgálata, alvási apnoé és a cukorbetegség észlelése.

Lehetséges, hogy ezek a funkciók már az Apple Watch 8-nál megjelennek, de az még nem tisztázott, hogy a fenti egészségügyi funkciók mérésére szolgáló szenzorok teljesen készen állnak-e, így az Apple későbbi megjelenésekhez kötheti őket.

Voltak arról szóló híresztelések, hogy az Apple a 2022-es Apple Watch-ban már megjelenteti a hőmérséklet-szenzort, de a Bloomberg szerint a legújabb pletykák már arról szólnak, hogy ez a funkció hamvába holt és nem egyértelmű, hogy végül bele kerül-e a 8-as sorozatba. A hőmérséklet-mérés hasznos lehet a termékenység-vizsgálatnál és az alvásfunkciók elemzésénél egyaránt, a későbbiek során pedig azt is jelezhetné, ha a felhasználó lázas.

Az Apple célja, hogy a már létező véroxigén érzékelőt az alvási apnoé felfedésére is használja, de problémák adódtak a pontos mérés jelentős akkumulátor-használat nélküli működésével.

Baleset észlelése

Az iPhone és az Apple Watch esetében a cég dolgozik egy olyan funkción is, ami észleli, ha viselője közlekedési balesetben érintett. A működő funkciót 2022-re tervezik, így megjelenhet az iPhone 14 modellekben és az Apple Watch 8-ban is, bár nem valószínű, hogy csak ezekre az eszközökre korlátozzák. A funkció az iPhone-okban és Apple Watch eszközökben már jelenleg is működő esésészlelés egy kiterjesztett eleme lehet.

Apple Watch szabadalmak

Az Apple szabadalmaztatott több érdekes technológiát, amiket a jövőbeni Apple Watch eszközök már használhatnak. Ilyen például egy olyan biometrikus azonosító funkció, ami a viselője bőrének mintázata alapján azonosítja a felhasználót. Egy ilyen funkció feleslegessé tenné az egyéb azonosítók használatát az Apple Watch esetében.

Egy másik szabadalom egy önfeszítő szíj mechanizmusról szól. Eszerint az Apple Watch szíja saját magát húzná feszesebbre olyan aktivitásoknál, mint pl. a futás vagy egyéb edzések, így tenné pontosabbá a pulzus leolvasását. Az aktivitást követően önállóan lazítaná magát a szíj. Az önfeszesítő mechanizmus használható lenne navigációnál, különböző edzéseknél és egyéb alkalmaknál.

A harmadik szabadalom szerint az Apple Watch szíja LED kijelzővel lenne felszerelve, ami láthatóvá tenné egy aktivitás vagy egy feladat végrehajtását egy vizuális jelzéssel pl. egy edzés elvégzését követően.

2019-ben az Apple publikált egy szabadalmat ami arról szólt, hogy az Apple Watch segítséget nyújthatna az orvosoknak a parkinsonos betegeknél oly módon, hogy szenzorok követnék a beteg remegését. Az Apple úgy gondolja, hogy ezzel a funkcióval és az adatok elemzésével könnyebbé válna – a tünetek elemzése útján – a beteg gyógytornájának és egyéb aktivitásának a megtervezése is.

Egy 2020-as szabadalom azt sejteti, hogy az Apple kutatásokat végez a Touch ID (ujjlenyomat-olvasó) és a kijelző alá épített kamerával kapcsolatosan hordozható eszközeinél. Az Apple egy, az oldalsó gombhoz rendelt ujjlenyomat-szenzorról is említést tett, ami a felhasználó azonosításában és az eszköz feloldásában lenne használható. Jelen pillanatban az Apple Watch jelkóddal oldható fel, valamint akkor, ha a párosított iPhone feloldott állapotban van.

A kijelző alatti kamera esetében a szabadalom kétlépcsős kijelző technológiáról beszél, ami egy olyan kamerát foglal magában, ami csak akkor látható, ha az eszköz használatban van. 2021-ben az Apple egy olyan radikális újratervezést vázolt fel, amelyben kerek formájú eszközről, körben flexibilis kijelzőről és digitálisan változtatható óraszíjról is szó volt.

Az Apple több olyan szabadalom lehetséges megvalósulásáról is beszámolt, mint pl. a hardverek óraszíjba történő költöztetése. Így pl. a szíjba kerülne az akkumulátor, hangszóró, kinetikus töltés, érintésre visszajelző funkció, de még kamera is.

Szó sincs arról, hogy ezek a funkciók a közeljövőben az aktuális Apple Watch eszközökbe kerülnének, de érdekes látni, hogy miken dolgozik az Apple és milyen funkciók felé kacsintgat a színfalak mögött.

Olcsósítva is. Jöhet az új Apple Watch SE

Az Apple Watch 8 nem csak strapabíróbb kivitelben, hanem az alacsonyabb árkategóriában is megjelenhet az Apple Watch SE formájában. Még nem tudjuk, mi kerülhet az új SE verzióba, de valószínű egy gyorsabb processzor megjelenése várható.

series 8

Apple Watch 8 vércukor szint méréssel? Kétséges.

A hírek szerint az Apple biomedikai mérnökökkel dolgozik együtt a non-invazív (vérvétellel nem járó) vércukor optikai szenzorokkal történő mérésére, ami egy olyan technológia, ami a jövőben valamikor ebbe az irányba terelheti az Apple Watch szériákat. Egy ilyen funkció megkönnyítheti a cukorbetegség kezelését, mivel nem jár a bőr megszúrásával.

A vércukor monitorozásán – a beérkezett információk szerint – az Apple már évek óta dolgozik, de – mivel ez egy komoly egészségügyi funkció – még további szabályozásokra van szükség.

A DigiTimes szerint az Apple egy rövidhullámú infravörös szenzor fejlesztésén is dolgozik, ami az alapján mérné a Series 8-ban a szervezet vércukor szintjét, hogy megméri a vérben lévő glükóz mennyiségét. A DigiTimes nem mindig a legmegbízhatóbb forrás, a Bloomberg pedig arra int, hogy a valódi vércukor-mérés még hosszú évekre van.

Vérnyomás-mérés

A Rockley Photonics, az Apple beszállítója egy továbbfejlesztett digitális szenzor-rendszeren dolgozik, ami lehetővé teszi a hordozható eszközök számára, hogy optikai szenzorok segítségével monitorozza a biomarkereket, mint pl. a test maghőmérsékletét, a vérnyomást, a test hidratáltságát, az alkohol, tejsavó és a vércukor változásait.

Ez a technológia az Apple-nek a Rockley-val való együttműködése miatt kerülhet az Apple Watch eszközökbe és a pletykák szerint egy bizonyos pont után számíthatunk a vérnyomás mérésének a lehetőségére is.

Egy csuklón viselhető vérnyomásmérő segítségével észlelhetjük a vérnyomás emelkedését és a funkció alkalmas lehet a magas vérnyomás megállapítására is. A vérnyomás mérése a szívdobogás hullámainak sebességének mérésén alapul, természetesen szenzorokon keresztül. Beszámol a felhasználó felé a vérnyomásának az alakulásáról, de nem lesz képes szisztolés és aszisztolés vérnyomás mérésére.

Néhány hírforrás szerint a vérnyomásmérés már az Apple Watch 8 része lehet, de a technológia még nem áll készen, egyes pletykák alapján még két-három évnyire vagyunk a megvalósulásától.

Mit látnánk még szívesen

A pletykák szerint az Apple Watch OLED kijelzőről microLED képernyőre válthat. Ettől a Watch karcsúbb és energiahatékonyabb lehet. A MicroLED-kijelzők jobb fényerőt kínálnak, és nem szenvednek a hagyományos OLED-panelek fényerő-csökkenési problémáitól. Más szavakkal, a mikro-LED-s képernyő technológia megnövelheti az Apple Watch üzemidejét, ami most csak 18 órát bír a mindig bekapcsolt kijelzővel. Összességében egy hosszabb üzemidő előnyére válna az órának.

 

És hogy mit hoz a jövő a valóságban a következő generációs Apple órába? Reméljük, hogy szeptemberben fény derül rá.

Ettől újabb dolgokat tudtál meg az új Watch-ról? Írd meg nekünk!

Picture of Krizsán Csaba (Viljar)
Krizsán Csaba (Viljar)

Kövesd írásainkat a Viljar blogon, hogy értesülj a legfrissebb hírekről és újdonságokról.

Viljar Limited Edition
Apple Watch szíj

Különleges valódi bőr óraszíj Series 10-1 SE Ultra modellekhez. A feltűnő, mégsem harsány színekkel könnyen a társaság középpontjába kerülhetsz. Szerezd meg, amíg a készlet tart!