Ha röviden szeretnénk a címben feltett kérdésre válaszolni, akkor csak annyit mondanánk, hogy az egyik jóval sportosabb, mint a másik. Azonban az Apple Watch Nike számlapjában és óraszíjában rejtőzik még néhány olyan finom megoldás, ami megérdemli a bővebb bemutatást.
De kezdjük talán rögtön azzal a nem meglepő hírrel, hogy többek között az Apple Watch Nike közönségkedvenccé válásának is köszönhetően, az Apple okosóra-palettájának eladási számai magasan megverték az összes svájci óramárka által eladott órák darabszámait.
Hogy is van ez?
A CNN hozta le február elején a hírt, miszerint az Apple Watchból 2019-ben 31 millió darab talált gazdára világszerte, ezzel szemben a Svájcban gyártott és tanúsított órákból csupán 21 millió darabot sikerült értékesíteni. Mondjuk árbevétel szempontjából még így is a svájci órák teljesítettek jobban.
A CNN Business két cég elemzését használta fel a cikkhez. A Strategy Analytics vezető szakértője, Steven Waltzer úgy vélte, hogy ma már az Apple Watch is olyan státuszszimbólummá vált, ami minden tekintetben felveszi a kesztyűt a középkategóriába sorolható svájci órákkal szemben.
A Strategy Analytics szerint a történetre magyarázatként szolgálhat, hogy az Apple Watch képes arra, hogy egészségügyi visszajelzéseket adjon és – főként a Nike verzió sportos támogatása – segítséget nyújtson az edzésterved, az eredményeid, a fitnesz szinted nyomon követésében, valamint nyilvántartásában.
Emellett persze nem elhanyagolható tény az sem, hogy az Apple Watch-csal gyakorlatilag a csuklódon hordhatsz egy miniatürizált számítógépet és az internethozzáférésnek köszönhetően, állandó kapcsolatban lehetsz a világgal. Ha szeretnéd, akár sms-t vagy e-mailt is küldhetsz rajta az irodába, de a szeretteidet is felhívhatod.
A Strategy Analytics pontosan ezekben a funkciókban látja annak okát, hogy a fiatalabb generációk számára inkább már az Apple Watch vált státuszszimbólummá, nem pedig a svájci luxusórák. Egyszerűen jobban kielégíti a fiatalok igényeit, mint a hagyományos órák. Persze a Canalys piackutató cég szerint azért a svájci óragyártóknak sincs okuk egyelőre panaszra, hiszen ezek a luxusórák minimum kétszer olyan drágák, mint egy Apple Watch.
Éppen ezért, bár 10 millió darabbal kevesebb svájci órát adtak el tavaly, a bevételük még mindig nagyobb volt, mint az almás márkának. Mondjuk azt azért érdemes lesz majd figyelemmel kísérni, hogy ha egyre több Apple tulajdonos dönt úgy, hogy vesz magának egy Apple Watch-ot, az milyen hatással lesz a bevételi számokra.
De térjünk vissza a fősodorba
Amióta az Apple kijött az első okosórájával, lefolyt némi víz a Dunán. Kezdetben és kezdetnek ott volt ugyebár az Apple Watch, majd szép sorban jött a többi:
- az Apple Watch Series 1,
- az Apple Watch Series 2,
- az Apple Watch Series 3,
- az Apple Watch Series 4, 5, 6,
- legutóbb pedig az Apple Watch Series 7.
Ha végignézünk az Apple okosóráinak evolúcióján, egy dolog rögtön szemet szúrhat, mégpedig az, hogy a következő modell mindig kisebb-nagyobb mértékben, de überelte valamiben az előzőt. Hol a dizájn változott előnyére a nagyobb számlappal, hol az óraszíjak választéka bővült rohamléptékben, de leginkább azok az alkalmazások és funkciók lendítették előre az Apple Watch szekerét, ami az átlagos felhasználó mindennapi életét tette, illetve teszi könnyebbé.
Például az EKG mérés, ami életet menthet, vagy a vízállóság, aminek köszönhetően az úszómedencébe vagy a tengerbe is magaddal viheted. De ott van például még a GPS is, hogy sose tévedj el, vagy a Spotify, amivel mindig megtalálhatod az éppen hangulatodhoz illő zenét. És ott van még a tarsolyunkban számtalan más hasznos Apple Watch alkalmazás, amivel komfortosabbá és könnyebbé tehetjük a hétköznapjainkat.
Ebbe az evolúciós folyamatba csatlakozott be 2016 környékén a Nike is, ami igazából az Apple Watch sportos jellegére hivatott egy kicsit jobban ráerősíteni. Persze az, hogy mennyire volt sikeres e hadművelet, azt mindenki maga ítélheti meg, hiszen használat közben dől el, hogy az óránk beváltja-e a hozzáfűzött reményeket.
Mit tud jelenleg a Nike Apple Watch?
Nos, mindazt, amit például az Apple Watch Series 7 – persze a legújabb verziókat tekintve. Mindenesetre az biztos, hogy nem mehetünk el szó nélkül a kezdeti hűha faktor mellett sem: már az Apple Watch Nike kézhezvétele is exkluzívabb élményt kínál, hiszen az egyedi fekete dobozban érkező óra már első ránézésre is lenyűgöző benyomást tesz ránk. Ráadásul a Nike+ változat esetében egy olyan szíj is a tiéd lehet, amit egyébként az Apple nem forgalmaz, így nem tudnád megvásárolni.
Onnantól kezdve, hogy kivetted a dobozából az órád, már csak párosítanod kell az iPhone-oddal. Ennek a menete szinte ugyanaz, mint a többi óra esetében:
- az első lépés természetesen az, hogy felteszed a csuklódra az órát,
- utána kapcsold be az Apple Watch Nike-t: nyomd addig az oldalsó gombot, amíg meg nem jelenik a képernyőn az almás szimbólum,
- ezt követően vagy megnyitod az iPhone-on az Apple Watch alkalmazást és rákoppintasz benne az Új óra párosítására, vagy egymás közelébe rakod az órát és a telefont, majd vársz addig, amíg meg nem jelenik a párosítási képernyő az órádon,
- ha utóbbi lehetőséget választottad, akkor a Folytatás gombra kell koppintanod,
- ezután már csak meg kell várnod a jelet, amit a telefont az óra közelébe helyezve kaphatsz meg: amennyiben az Apple Watch megjelent az iPhone Apple Watch alkalmazásában, sikerrel jártál és már csak néhány egyszerű beállítást kell elvégezned, hogy készen is legyél.
Amiben egy régebbi Apple Watch Nike párosítása mégis különbözik a fentebb írtaktól, az az, hogy a folyamat során fel fogja ajánlani a rendszer, hogy telepítsd a Nike Run Club vagy Nike Run Club+ futóalkalmazást, míg az Apple Watch Series 7 körébe tartozó Nike modellekben már eleve telepítve van az app.
Végül is, az Apple Watch Nike-t kifejezetten sportoláshoz tervezték
Ez a szándék egyébként már rögtön az üzembe helyezést követően megmutatkozik. Erről ugyanis azok az exkluzív számlapok gondoskodnak, amikről csak úgy süt a Nike dizájnja a jól ismert pipával, a színekkel és a márkára jellemző betűtípussal. A legújabb számlapok egyike például a Nike Windrunner dzsekijének mintáját idézi, ami így nemcsak sportolásra ösztönöz, de újra is pozicionálja az órát.
Ha már számlap, akkor ejtsünk még néhány további szót a kijelzőkről is. A digitális verzión ugyanis jókora számokat láthatunk – és ezek megjelenését is az ízlésünkre szabhatjuk –, így akár sportolás közben is le tudjuk róla olvasni az időt, a hőmérsékletet, az edzés idejét és még néhány információt, különösebb megerőltetés nélkül.
Az analóg elrendezésű kijelzőn valamivel kisebbek a számok, ugyanakkor a klasszikus óra alakú elrendezés ellenére a többi, fentebb már említett információ is leolvasható róla. Mindez főleg a fényesebb, letisztultabb OLED kijelzőknek köszönhető, hiszen így a szemnek is egyszerűbb feldolgoznia az órán látott információkat, még akkor is, ha épp mozgásban vagy.
Emellett az Apple Watch Series 5-ben az összes Nike számlapon elérhetővé vált a mindig bekapcsolt Retina kijelző is. Ennél fogva már egyetlen felesleges mozdulatot sem kell tenned ahhoz, hogy lásd azt, amit egyszerűen látnod kell, hiszen a legújabb modell állandóan mutatja a számlapot.
Szíjak és pántok – futók igényeire szabva
Gyakorlatilag elmondhatjuk, hogy a Nike Apple Watch órát egy sportosabb, egészségesebb élethez tervezték, így majd’ minden részletet ennek rendeltek alá. Az ilyen nem elhanyagolható apróságok közé tartoznak például a kifejezetten a Nike modellekhez készült szíjak és sportpántok is.
Egyrészt itt vannak a korábbról már jól ismert lyukacsos szíjak, amiket a sűrűn előforduló lyukaknak köszönhetően kellően kényelmesre állíthatunk. Szerencsére se túl szoros, se túl bő nem lesz, hiszen sportolásnál nem elhanyagolható szempont, hogy csökkentsük azoknak a zavaró tényezőknek a számát, amik elvonnák a figyelmedet a feladatoktól.
Emellett tegyük hozzá még azt is, hogy a szíj kialakításának nemcsak kényelmi előnyei vannak, hanem egészségügyi is: a lukak miatt jobban szellőzik a bőröd. Így az óra alatt kevésbé izzadsz meg, nem kell majd attól tartanod, hogy egy intenzív, 3-4 órás túra alkalmával, hegynek fölfelé bepállik alatta a bőröd.
Ha pedig futás közben sem szeretnél lemondani a csillogásról, akkor mindenképpen tegyél egy próbát az Apple Watch Nike Series 7 különleges, fényvisszaverő sportpántjaival is. Ezeket a pántokat speciális fényvisszaverő anyagból szőtték, ami így akár a nap, akár a hold vagy a lámpa fényét is képes visszaverni, ez pedig egy néptelenebb területen közlekedve kifejezetten jól jöhet.
Neked mi a tapasztalatod a Nike Apple Watch esetében? Beváltotta a hozzáfűzött reményeidet vagy épp ellenkezőleg: többet vártál tőle? Írd meg nekünk kommentben!